EZÉRT FONTOS, HOGY A GYEREKEK MINÉL TÖBBET UGRÁLJANAK
A rendszeres pattogás nemcsak testüket, hanem agyukat is edzi, sőt még a tanulási képességükre is hatással van.
Az ugrálási képesség általában hároméves kor körül mutatkozik meg először a gyerekeknél. Nem véletlenül jelentkezik relatíve későn: izomerő, egyensúly és megfelelő mozgáskoordináció szükséges ugyanis hozzá. De ha egyszer ráéreztek, a gyerekek nagyon megszeretik.
Az ugrálás pedig szerencsére nem csupán jó móka. Számos fizikai és mentális előnnyel jár - kezdve azzal, hogy a sporttól idegenkedő gyerekeket is közelebb hozhatja a rendszeres testmozgáshoz, ráadásul ugrálás közben könnyű szívvel, játszva tudják erősíteni a testüket, közben pedig megtanulják irányítani is azt.
Kisagy, nagy ugrás
Az ugrálás előnyeivel kapcsolatban először azt érdemes kiemelni, hogy az egyensúlyért, a koordinációért és a mozgásritmusért is a kisagy felel, amely az ugrálással nagymértékben fejleszthető - ez pedig igencsak lényeges, hiszen megfelelő fejlődése nélkül könnyen tanulási nehézségekkel és általános figyelemzavarral küszködhetnek idősebb korban a gyerekek.
De az ugrálás nemcsak az agynak tesz jót, hanem mást is erősít a testben. Például a szívet, hiszen kardiovaszkuláris mozgásfajtáról van szó, amely jót tesz e létfontosságú szervnek, miközben nem terheli túl azt. Szívük mellett a gyerekeknek az ugráshoz és érkezéshez egyébként is nagyon sok izmot kell megmozgatniuk, ezek pedig mind erősödnek a pattogás közben, amely egyúttal a csontok stabilitásához is hozzájárul. Ráadásul az ugrálás intenzív mozgás, amellyel sok kalóriát égethetnek el, így az egészséges testsúly elérésben vagy megtartásában is hasznos.
Mivel az ugrálás bonyolult mozgásforma, erőteljesen fejleszti a koordinációt - ezen keresztül nagyon jól tudják a gyerekek megszerezni testük felett a kontrollt. Az ugrálás mindezeken túl még a nyirokrendszert is stimulálja, ami végeredményben a szervezet méregtelenítését fokozza, végül pedig a gyerekek általános hangulatára is erős hatást gyakorol, ez pedig nemcsak aktuális kedélyüknek, hanem a tanulási képességeiknek is jót tesz.
Egy láb, két láb
Az ugrálás persze sokféle lehet, és szép fokozatosan lesz egyre magabiztosabb: ahogy a gyerekek idősebbek és tapasztaltabbak lesznek, úgy változik ez a képességük is. Az első próbálkozásokat például általában behajlított lábbal, félig guggolva végzik - majd általában el sem emelkednek a földtől. Ezután többnyire csak az egyik lábat tudják elemelni, de végül páros lábbal is sikerül ugraniuk egyet - kétéves kor környékén, ekkor még csupán 2-3 centire elemelkedve a földtől.
Ezt követően általában a legalsó lépcsőfokról leugrást sajátítják el (két és féléves koruk magasságában), majd háromévesen már számos egyéb mozdulatlan tárgyról (ágyról, padról, mászókáról) is képesek lepattanni. Ekkorra már nemcsak mereven felfelé, hanem előre is ugranak, végül négyéves kor körül az egy lábon ugrálás is összejön nekik.
Mivel ennyi ponton fejleszti őket, jó, ha a gyerekek minél rendszeresebben, szabadon gyakorolhatják az ugrálást - kezdetben akár úgy is, hogy fogjuk a kezüket, miközben leugranak valamilyen (nem túl magas) emelvényről, lépcsőről, játszótéri játékról. Érdemes többféle ugrálást gyakoroltatni velük: szökkenjenek nagyokat, mint a kenguru, vagy sokat és sebesen, mint a nyúl, magasra a levegőbe (például egy labda vagy lufi után), illetve előrefelé, mondjuk, egy ugróiskolában. Az ugrálás megszerettetésében a trambulin is sokat segít - amelyet általában amúgy is nagyon kedvelnek.