ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT
Öntse le a kendert 100 ° C forrásban lévő vízzel, 1 teáskanál 1,5-2 dl arányban.
Ha a legtöbbet szeretné kihozni a levelekből, adjon hozzá egy kis tejet vagy tejszínt az öntethez. A zsírokban a kanabinoidok jobban felszabadulnak.
Az öntet egy csepp mézzel is nagyszerű ízű.
A áztatási idő 8-10 perc (fedett csészében), majd szűrje le.
A kender eredetét természetesen Ázsia centrális területein kell keresnünk. Ma már szinte az egész világon elterjedt, mert nagyon jól alkalmazkodik, és sokféle célra felhasználható. Először 1737-ben írt róla Carl Linnét, ekkor fedezte fel a Himalája lábánál. A kender legelterjedtebb fajtája a Cannabis sativa azaz a rostkender. A viszonylag igénytelen növény az 1,5-5,5 méteres magasságot éri el, a hosszú szárai nem sűrűn elágazók, a nagy fogazott levelei csak elszórtan kapcsolódnak hozzá. A kender lassan virágzik - a növény kétnemű. A termése sima, világosszürke, vagy barna színű.
Mint kulturális növény, a kendert már a középkorban említik. A kenderből készült főzeteknek, és az infúziónak szilárd helye van a népi gyógyítók herbáriumában. Száz évvel ezelőtt a kendert például a fájdalom, és a görcsök enyhítésére használták, ezen kívül az emésztés javítására is. Viktória királynő állítólag a menstruációs problémák enyhítésére használta.
A TEÁZÁS RÖVID TÖRTÉNETE
A tea felfedezése körülbelül 5000 éve Kínában történt. A legendák szerint egy császár vizet forralt, amikor egy tea levél beleesett a fazékba és a víz elszíneződött. Gondolt egy bátrat a császár és megkóstolta a főzetet. Még ebben az esztendőben kihirdettette birodalmában, hogy a tea a víznél is egészségesebb ital.
A teaivás szokása idővel a kolostorok falain kívül is elterjedt. Az első írásos források a Han-dinasztia idejéből (Kr. e. 206 - Kr. u. 220) származnak. Ebben az időszakban a tea gyógyító hatását, orvosi alkalmazását emelték ki. A teáról azt tartották, hogy meghosszabbítja az életet, kigyógyítja az embert a fejfájásból, a veseköves megbetegedésekből, emellett a gyomorrontásra is jótékony hatással van. Idővel már élvezeti cikként, az íze és frissítő hatása miatt is fogyasztották az előkelő körökben. A teázás szokása bekerült az udvari etikettbe, és alapkövetelmény lett, hogy az előkelő családok értsenek a tea elkészítéséhez és felszolgálásához. Az V. századra a tea ára jelentősen csökkent, így a teázás a szegényebb nép körében is elterjedhetett, a vendégvárás, a társas érintkezés fontos kelléke lett. A VI. században a tea már nemcsak Kínában volt népszerű, de fontos külkereskedelmi árucikké is vált. A tea sikerét mutatja, hogy ebben a korban egyre több irodalmi alkotás témájává vált. A VIII. században keletkezett az első átfogó mű magáról a teáról is Teáskönyv (Chajing) címmel, amely Tokaji Zsolt fordításában magyarul is olvasható. A könyv írója, Lu Yu tíz fejezetben foglalja össze mindazt, amit tudni kell a teanövény termesztéséről, a levelek osztályozásáról, az ital elkészítéséről, a víz minőségéről és a teafőzéshez szükséges huszonnégy eszközről.
Az idők folyamán nemcsak a teát fogyasztók köre változott, de a feldolgozás és fogyasztás módja is. A dokumentumok szerint egészen a VIII. századig a tealeveleket gőzölték, majd különböző formákba (tégla, fészek, korong) összepréselték. Az így kapott téglateából (más néven préselt tea, teakalács, sajtolt tea stb.) az elkészítés során letörtek egy darabot, majd rizzsel, gyömbérrel, narancshéjjal, sóval, egyéb fűszerekkel, olykor vöröshagymával, tejjel főzték össze. Bár már Lu Yu is elítéli a tea ilyenfajta ízesítését, a préselt tea továbbra is fennmaradt, sőt fizetőeszközként is használták egészen a XX. század elejéig. A IX - XIV. század között a portea használata került előtérbe. A leveleket rövid ideig gőzölték, majd szárítás után kőmalomban porrá törték. A porra forró vizet öntöttek, majd egy bambuszból készült seprőcskével felhabosították.
A ma ismert teakészítési mód, a leveles tea forrázása a XV. század után alakult ki. Az előző korok fűszeres teáival ellentétben ekkorra vált elterjedtté, hogy az emberek a tea természetes aromáját ízlelgették. Lassan külön kultusza alakult ki a teaházaknak, amelyek egyre népszerűbbek lettek, és máig meghatározó színterei maradtak a kínai társadalmi életnek.