ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT - FEKETE TEÁK
2,5 dl forró vízhez egy-két teáskanál teafüvet adjunk ízlés szerint. Kannában való forrázás esetén plusz egy teáskanállal, majd 3-5 perc után szűrjük le.
A FEKETE TEA
A fekete tea a zöld tealevelek fermentálásával - speciális hőkezeléssel - készül. A fekete tea esetében a szárítást követően a leveleket egy jelentős oxidációs folyamaton viszik keresztül. Az oxidációnak köszönhetően a tea elveszti antioxidáns tulajdonságainak nagy részét, íze azonban karakteresebb és összetettebb lesz.
A fekete teák valójában egyáltalában nem fekete színűek, hanem sárgás színű főzetet adnak leheletnyit zöldes árnyalattal. A fekete teáknak van egy jellegzetes piszkosnak látszó külsejük. A fekete tea ízében már a nevéhez méltó, az első csésze rendkívül keserű, mintha gyógyszert innánk. A következő néhány korty már keserédes, melynek mértéke folyamatos változásban van ahogy újra és újra leforrázzuk. A fekete teák megkülönböztető jegye tehát, hogy szinte kortyonként változik az íze, ugyanakkor egy hűvös és állandóan keserédes ízt hagy maga után. Fermentáláskor képződnek azok a vegyületek, amelyek a fekete tea jellegzetes ízét adják. (A fermentálás elnevezés félrevezető, mert a folyamatot nem mikroorganizmusok váltják ki.) A polifenol-oxidáz hatására a katechinekből teaflavinok és tearubiginek keletkeznek. Úgy vélik, hogy ezek a vegyületek csak a fekete teában fordulnak elő. Az enzim a katechineket kinonokká oxidálja, amelyek egymással és más vegyületekkel reagálva képezik a teaflavinokat és tearubigineket. A teaflavinok katechinből és gallokatechinből keletkeznek. A tearubiginek tulajdonságait és képződését nem ismerik. Sokan úgy vélik, hogy a teaflavinok a tearubiginek előanyagai. A teaflavinok élénkvörös festékanyagok, ezek adják az ital jellegzetes színét. A fermentálás során szinte az összes aromaanyag mennyisége nő, és új vegyületek is képződnek. A fekete tea aromája elsősorban az aminosavakból, a karotenoidokból, a klorofillből és a zsírsavakból származik. A fermentálás hagyományos módja szerint az összesodort leveleket néhány órára szétterítik. Az üzemben a tea többnyire lyukacsos szalagon halad, amelyen levegőt fúvatnak keresztül. A fermentálás akkor fejeződik be, amikor a tea rézvörösre színeződik. A fekete teából készült ital tulajdonságai a fermentálás idejétől és hőmérsékletétől függenek. A tea általában annál jobb, minél alacsonyabb a fermentálás hőfoka. A termesztés helyétől, a teanövények fajtájától függ az aromája.
A FEKETE TEA ÉLETTANI HATÁSAI
- serkenti a vérkeringést és a légzést
- a csersavak nyugtató, stabilizáló hatást fejtenek ki a testi-lelki folyamatokra
- jelentősen gátolja a káros baktériumok növekedését pl. a szájban
- elősegíti a szív- és érrendszeri illetve a daganatos betegségek megelőzését
- csökkenti a magas vérnyomást
- gyulladásos ízületi betegségekre kedvező hatású
A TEÁZÁS RÖVID TÖRTÉNETE
A tea felfedezése körülbelül 5000 éve Kínában történt. A legendák szerint egy császár vizet forralt, amikor egy tea levél beleesett a fazékba és a víz elszíneződött. Gondolt egy bátrat a császár és megkóstolta a főzetet. Még ebben az esztendőben kihirdettette birodalmában, hogy a tea a víznél is egészségesebb ital.
A teaivás szokása idővel a kolostorok falain kívül is elterjedt. Az első írásos források a Han-dinasztia idejéből (Kr. e. 206 - Kr. u. 220) származnak. Ebben az időszakban a tea gyógyító hatását, orvosi alkalmazását emelték ki. A teáról azt tartották, hogy meghosszabbítja az életet, kigyógyítja az embert a fejfájásból, a veseköves megbetegedésekből, emellett a gyomorrontásra is jótékony hatással van. Idővel már élvezeti cikként, az íze és frissítő hatása miatt is fogyasztották az előkelő körökben. A teázás szokása bekerült az udvari etikettbe, és alapkövetelmény lett, hogy az előkelő családok értsenek a tea elkészítéséhez és felszolgálásához. Az V. századra a tea ára jelentősen csökkent, így a teázás a szegényebb nép körében is elterjedhetett, a vendégvárás, a társas érintkezés fontos kelléke lett. A VI. században a tea már nemcsak Kínában volt népszerű, de fontos külkereskedelmi árucikké is vált. A tea sikerét mutatja, hogy ebben a korban egyre több irodalmi alkotás témájává vált. A VIII. században keletkezett az első átfogó mű magáról a teáról is Teáskönyv (Chajing) címmel, amely Tokaji Zsolt fordításában magyarul is olvasható. A könyv írója, Lu Yu tíz fejezetben foglalja össze mindazt, amit tudni kell a teanövény termesztéséről, a levelek osztályozásáról, az ital elkészítéséről, a víz minőségéről és a teafőzéshez szükséges huszonnégy eszközről.
Az idők folyamán nemcsak a teát fogyasztók köre változott, de a feldolgozás és fogyasztás módja is. A dokumentumok szerint egészen a VIII. századig a tealeveleket gőzölték, majd különböző formákba (tégla, fészek, korong) összepréselték. Az így kapott téglateából (más néven préselt tea, teakalács, sajtolt tea stb.) az elkészítés során letörtek egy darabot, majd rizzsel, gyömbérrel, narancshéjjal, sóval, egyéb fűszerekkel, olykor vöröshagymával, tejjel főzték össze. Bár már Lu Yu is elítéli a tea ilyenfajta ízesítését, a préselt tea továbbra is fennmaradt, sőt fizetőeszközként is használták egészen a XX. század elejéig. A IX - XIV. század között a portea használata került előtérbe. A leveleket rövid ideig gőzölték, majd szárítás után kőmalomban porrá törték. A porra forró vizet öntöttek, majd egy bambuszból készült seprőcskével felhabosították.
A ma ismert teakészítési mód, a leveles tea forrázása a XV. század után alakult ki. Az előző korok fűszeres teáival ellentétben ekkorra vált elterjedtté, hogy az emberek a tea természetes aromáját ízlelgették. Lassan külön kultusza alakult ki a teaházaknak, amelyek egyre népszerűbbek lettek, és máig meghatározó színterei maradtak a kínai társadalmi élet.
