Kérjük vedd figyelembe, hogy ásványaink természetes eredetűek, így néha lehetnek kisebb “tökéletlenségei”. Ebbe beletartozhatnak a fényezés nyomai, mivel ezeket a köveket egyenként vágják és formálják kézzel.
JELLEGZETESSÉGEI
A tigrisszem összekapcsolja a Föld energiáját a Nap energiájával, magas rezgésállapotot hozva ezzel létre. A harmadik szemre téve a földjegyekben született embereknél nyilvánvalóvá teszi az extraszensz képességeket, kiegyensúlyozza az alsóbb csakrákat, serkenti a kundalini energia emelkedését.
A tigrisszem védelmet nyújtó kő: hagyomány volt, hogy különféle átkok elleni talizmánként hordták. Megmutatja, hogy miként éljünk megfelelően a hatalommal és előhozza az integritást. Megkönnyíti a célok megvalósítását, segít felismerni belső erőtartalékainkat és biztosítja a tiszta szándékot. A napfonatcsakrára téve kitűnő azoknak, akik nem a földön járnak és nem elkötelezettek. A tigrisszem földeli az akaratot, és elősegíti a megnyilvánulását. A változást a fizikai testhez erősíti.
Mentálisan: összeköti a két agyféltekét, és lehetővé teszi, hogy semmi ne kerülje el a figyelmünket. Segít összegyűjteni a felbukkanó információkat, és megtalálni közöttük az összefüggéseket. Előmozdítja a dilemmák és a belső konfliktusok megoldását, főleg azokat, amelyeket a hiúság és a csökönyösség idéz elő. Különösen hasznos a mentális rendellenesség és a személyiségzavarok gyógyítására.
Pszichológiailag: a tigrisszem rendbe hozza az önértékelési zavarok, az önbírálat és a blokkolt kreativitás következményeit. Segít felismerni a tehetséget és a képességeket, no meg a hibákat is, amelyeket jó lenne legyőzni. Bármilyen függőségben szenvedőt támogat abban, hogy változtatni tudjon eddigi életvitelén.
Érzelmileg: kiegyensúlyozza a jin- és a jangenergiát, valamint energiával tölti fel az érzelmi testet. Mérsékli a depressziót és felderíti a hangulatot.
GYÓGYHATÁSA
Jótékonyan hat a szemre, és fejleszti a sötétben való látást; gyógyítja a torkot és a nemzőszerveket, valamint feloldja a szűkületeket. Hasznos a törött csontok helyrehozatalában is.
ALKALMAZÁSA
Viseljük a jobb karon, vagy medálként, de mindig csak rövid ideig! A testen aszerint helyezzük el, hogy kire szeretnénk hatni és kire nem. A spirituális földelés érdekében tegyük a napfonatcsakrára.
KÜLÖNLEGES SZÍNEK
Az általános jellegzetességek mellett a tigrisszem különböző színeinek egyedi tulajdonságai is vannak:
Kék tigrisszem Nyugtat és oldja a stresszt. Jótékonyan hat a túlzott aggodalmaskodásra, lobbanékonyságra és a szorongásra. Lassítja az anyagcserét, csillapítja a túlfűtött szexualitást és megszünteti a szexuális zavarokat.
Arany tigrisszem Arra ösztönöz, hogy ügyeljünk a részletekre és óva int az önelégültségtől. Kitűnő segítőtárs a tesztelésekhez és a fontos találkozókhoz.
Vörös tigrisszem Serkentő kő, amely legyőzi a letargiát és motivációt biztosít. A gyógyhatása felgyorsítja a lelassult anyagcserét, és növeli a lanyha szexuális késztetést.
FIGYELEM!
Az ásványok és az ásványokból készült ékszerek, malák nem gyógyászati eszközök, és nem alkalmasak bármely testi, vagy lelki probléma megoldására. Az itt leírtak a kristályokkal kapcsolatos tradícionális szakirodalom alapján készültek. Ha valamilyen fizikai vagy mentális betegség gyanúja merül fel, úgy keresse fel orvosát. (A Btk. 187. §-a szerint erre fel kell hívnunk figyelmét.)
Felhasznált szakirodalom: Judy Hall - Kristálybiblia